YAY szerelmi háromszög vagy NAY szerelmi háromszög?

Elöljáróban: igyekszem nem spoileres lenni ebben az ajánlóban, de azt hiszem, hogy a sztori, amit el akarok mesélni és az érzéseim egy bizonyos szereplő iránt egyértelmű spoilereket jelentenek majd. Ha nem akarod tudni ki lesz Layla választottja, inkább ne olvasd el ezt, mert szerintem nem tudom titkolni...

Szóval, azt akartam állítani, hogy utálom a szerelmi háromszögeket, de aztán rájöttem, hogy ez nem igaz. Azért nem, mert a szerelmi háromszögek azon részét, amikor a választottam féltékeny, osztja a riválisát, illetve amikor a főhősnő rájön, hogy mennyivel jobb neki az igazi pasival miközben a nem igazival van – na ezeket imádom. Tehát tulajdonképpen csak azt a bizonytalanságot gyűlölöm, hogy azt a pasit választja-e a főhősnőnk, akit én is választanék neki. Ezért fura vagy nem fura én utána szoktam nézni, hogy ki lesz a befutó. Az élvezeti értéket, az odavezető utat nem rontja nekem, viszont megspórolok esetenként három könyvet, ha tudom, hogy csak a fejem verem a falba, hogy nem a jó páros jött össze. Ez persze azt is jelenti, hogy a love triangle típusú sztorikból inkább csak a befejezetteket választom.

Akkor miért is lett ez kedvenc?

Ez alól kivétel volt a Komor elemek sorozat, amit megjelenésről megjelenésre követtem. Mentségemre legyen szólva akkor még nem voltam ilyen tudatos könyvolvasó, így nem tudtam, hogy szerelmi sokszög lesz benne. De így lealább részese lehettem annak az interaktív élménynek, amikor Jennifer L. Armentrout megszavaztatta a rajongókkal, hogy ki legyen Layla örök szerelme. Állítása szerint ő maga nem tudott dönteni a legjobb barát és a szexi démonherceg között (hát persze, hogy is tudna... ), ezért az olvasókra bízta a sorsukat.

Szóval, ha te is abba a táborba tartozol, aki örül a végkifejletnek és Layla választottjának, akkor szívesen, mert én is azok között voltam, akik erre a táborra szavaztak. Ha a másik táborba tartozol... Miért? Viccelek (vagy mégse?), azért ő sem rossz, csak hát van jobb választás is.

A lényeg a lényeg, hogy engem már a legelső könyvtől elvarázsolt ez a világ, mert különleges, eddig nem látott lényekkel, erőkkel és a világgal volt dolgom. Akkoriban a legtöbb paranormális-romantikus vagy fantasy romantikus (YA vagy felnőtt) vámpíros vagy vérfarkasos volt, szóval kellemes felüdülést jelentettek a gorgók és démonok.

Ha már itt tartunk, akkor igazából már a könyv első mondata megfogott, és azóta is ez az egyik kedvenc nyitómondatom: „Egy démon ólálkodott a McDonald’sban.”  Szerintem zseniálisan megalapozza a hangulatot és elárulja, hogy egy könnyed hangvételű, könnyen olvasható urban fantasy paranormálisra lehet számítani, ami nem túl sötét a démonos téma ellenére, sőt kifejezetten mókás helyenként.

Nem tudom te hogy vagy vele, de én már az első néhány oldal után szinte 100%-ra meg tudom állapítani, hogy tetszeni fog-e az adott könyv. Ha az első mondat nem győzött volna meg, akkor Roth megjelenése és a tény, hogy Bambinak nevezte el a rettentő kígyó-familiárisát már igen. (Ezt a jelenetet egyébként még el tudjátok olvasni a kiadó beleolvasójában is.)

Az egyetlen, amivel nem voltam megelégedve a könyvekkel kapcsolatban az a borító. Egyik szereplőt sem ilyennek képzeltem, minta ahogy ott szerepelnek. Roth különösen fájó pont volt nekem, ezért is alkottam meg a sajátomat, amit a webshopban könyv overlayként is meg tudtok venni. Szóval én most kifejezetten örülök az új karaktersemleges borítóknak, amiket tuti be fogok szerezni, hogy kiállíthassam a polcom a jelenlegiek helyett, amiket inkább befelé fordítok...

Még egy dologra kell figyelmeztetnem mindenkit, aki először áll neki a könyvnek. Nekem mondjuk ez örömteli hír lenne, de sokan nem szeretik a pop-kulturális utalásokat, meg a cukiskodó káromkodásokat egy könyvben. JLA ennek nagy mestere, szóval arra számítsunk, hogy lesz Alkonyat utalás, sok szépirodalmi nyelvezetnek nem nevezhető szókapcsolat és szemérmetlen flörtölés. Engem ezzel megvenne.

Kinek ajánlom?

Ha olvastad a Luxen sorozatot, akkor ismered JLA stílusát. Ha az tetszett ez is fog, mert stílusban, hangulatban hasonló, de szerintem a Komor elemek még eggyel jobb a románc, karakterek és a sztori szempontjából is.

Ha a Vérből és Hamuból sorozatát olvastad, az egész más a fantasy világ miatt és a románc hevességében és a korhatárban is van különbség. A Komor elemek csajosabb, YA-sabb, de szerintem Casteel és Roth nagyon jól kijönnének. Mindketten sötétek és erősek, de emellett viccesek, sőt néha bolondosak is, valamint a szeretett nővel kiscica lesz a tigrisekből és a nőket magasba emelik, vagy akár meg is hajolnak előttük.

Nekem nagyon bejött Rothban az is, hogy nem egy alfahímes területféltő pasi, hanem jó partner alapanyag, aki egyenlő félként kezeli Laylát és tiszteletben tartja a döntéseit. Na tessék, már nem is nagyon teszek azért, hogy titkoljam a hovatartozásomat, de ha már idáig eljutottál ebben az ajánlóban és nem riasztott el a spoilerveszély akkor igen: Team Roth vagyok.

Az Elinor Dashwood – Bryce Quinlan skála

Nálam az mindig fontos kérdés, hogy mennyire idegesítő a főhősnő egy könyvsorozatban, mert néha rettentően el van túlozva a „teljesen normális szürke kisegér vagyok, aki ügyetlen és szelíd, ennek ellenére én fogom megmenteni a világot egyedül az extra speciális képességeimmel, miközben minden pasi el van alélva a gyönyörűségtől tőlem” trope. Nem mondom, hogy én nem olvastam és szerettem ilyet soha, de ha te ezt kerülni akarod, tudd, hogy ez itt nem jelentős, Layla a kezdetektől különleges, bír tartással, egészséges önértékeléssel és keveset nyafog.

Ez a skála nálam hivatalos nevén a Elinor Dashwood – Bryce Quinlan skála (a Továbbiakban az EDBQ-méter), ahol Elinor (az Értelem és Érzelemből) képviseli az 1-es szintet, a túlságosan elfogadót, önfeláldozót, aki inkább megbújik a háttérben, Bryce pedig az abszolút 10-es, akinek „annyi egója van, hogy megcsapkodnám egy szívlapáttal, hogy kapjon már magához” típust. Ezen Layla szolid ötös.

Kapcsolódó termékek